A kezdeti M1918A1 verziója a Browning Automatic rifle-nek (BAR) elsőkén az első világháborúban került bevetésre az amerikaiak által. A BAR nagy elismerést érdemelt ki megbízhatósága révén, melyet a hálátlan körülmények között tanúsított. 1940-ben rendszeresítették az M1918A2-t. Általában szakaszonként egy volt belőle (pontosabban egyszerű gyalogos egységnél 9 főre jutott 1, tengerészgyalogosoknál 13 főre 3). Ezt tetézi, hogy a lőszer is igen nehéz volt hozzá, és szükséges volt egy plusz emberre, aki annak "kezelésével" foglalkozott. Ugyanazt a lőszert használta, mint az M1 Garand, ami praktikus cserélgetésre adhatott lehetőséget. Ezzel együtt a BAR-t az egyike a legjobb fegyvereknek tartják, melyet valaha használt az USA hadserege. A fegyver beállítható volt félautomata, vagy automata üzemmódra, de az első modellek csak kétféle automata tüzelési móddal rendelkeztek (lassú:300-450 lövés/perc; gyors 500-650 lövés/perc), és nem volt rajtuk félautomata mód. Mindkét verziót széles körben alkalmazták a szövetségesek a második világháborúban. (Később a vezetés nyomására a legtöbbet átalakították, hogy képes legyen a félautomata üzemmódra.)